Bábolnán jártunk

Az idei évben 31. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapokon az Agro-Way Kft is képviseltette magát. A szemet kápráztató innovatív mezőgazdasági csodával, a HSE-UAV mezőgazdasági permetező drónnal jelentünk meg, amelynek az Agro-Way Kft a kizárólagos magyarországi forgalmazója. A rendezvényt a Magyar Mezőgazdaság Kft szervezte, a házigazda pedig a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok volt.

Itt, a több mint húszezer négyzetméternyi területen 200 kiállító vett részt, ahol négy napon át, szeptember 5-8-ig várta a közel 30 ezer fő érdeklődőt. A megnyitón Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár bemutatta a magyar mezőgazdaság jelentőségét az itthoni és az európai piacon. A kiállítás második napján szeminárium keretében "A jövő gazdálkodása" címmel kiemelt szerepet kapott az ökológiai gazdálkodás, amely elengedhetetlen út a precíziós gazdálkodás új korszakához.

Kiemelt programként említhetjük a SMARTFARM precíziós növénytermesztési konferenciát, a Magyar Tudományos Akadémia Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottsága kihelyezett ülését, Mc Cormick tulajdonosok találkozóját, STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét, a látványos lovas közönségprogramokat és nem utolsó sorban a legnagyobb népszerűségnek örvendő szántóföldi bemutatókat. Összességében a rendezvény számos szakmai és szórakoztató programmal várta a látogatókat, amely mind az ismeretbővítés, mind kikapcsolódás szempontjából tökéletes eseménynek bizonyult.